Kutatás és módszertani fejlesztés az „Egészséges és Aktív Időskor” című projekt keretében

A Revita Alapítvány 2016. júniustól dolgozik Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából az „Egészséges és Aktív Időskor” című, HU11-0002-A1-2013 azonosítószámú projekt keretében.

A projekt elsődleges célja az egészséges időskor támogatása, valamint a tevékeny, független otthoni életvitel feltételeinek javítása. Ennek érdekében – alapos előkészítést követően – egy önkéntes szolgálat létrehozására kerül sor: 2016 szeptemberétől önkéntesek segítenek majd az erre igényt tartó, Debrecenben, otthonukban élő, 60 év feletti időseken.

A Revita Alapítvány az új szolgáltatás megalapozásában és előkésztésében vesz részt. Elkészítjük a helyi helyzetértékelő tanulmányt, melynek keretében – 350 fő bevonásával – kérdőíves adatfelvétel is történik a debreceni, 60 év feletti idősek körében. Kidolgozásra kerül a Debrecen Helyi Szervezeti Modell pilot terve, majd a szeptemberben induló pilot folyamat monitorozásában is részt vesznek az Alapítvány munkatársai.

Amennyiben felkeltette a kutatás az érdeklődését, keressen minket elérhetőségeinken!

További információkat a programról az önkormányzatnál a következő telefonszámon kérhet: 52/517-695

Sikeresen zárult a “Jövőformáló” projekt

A 2015. március 1. és 2016. április 30. között megvalósult program célja a fogyatékos és egészségkárosodott fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek szakmai munkájának fejlesztése, az érintett fiatalok élethelyzetének javítása, jövőjük megalapozása, társadalmi, szociális biztonságuk elősegítése. Mindezt országos megmozdulások, workshopok, akciónapok, képzés és egyéb programok segítették.

A projekt a  Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával (NCTA-2015-10974-D) valósult meg, az Országos KID Egyesület, Szigetvári Kultúr– és Zöld Zóna Egyesület és az Új Perspektíva Regionális Egyesület partnerségében.

A projekt eredményeiről bővebb információt itt talál.

Április 26-án tartják a “Jövőformáló” projekt zárórendezvényét

Az Országos KID Egyesület 2008 óta minden évben megrendezi az országos “Munkaerő-piaci Műhely Konferenciát”, melynek témája mindig valamely aktuális, fiatalokat is érintő gondolatkörben mozog. Az NCTA-2015-10974-D kódszámú „ Jövőformáló ” pályaválasztást támogató rendszer kialakítása fogyatékos és egészségkárosodott fiatalok számára” elnevezésű projekt zárórendezvényének keretein belül megrendezésre kerülő konferencia célja, a fogyatékkal vagy egészségkárosodással élő fiatalok pályaorientációjnak áttekintése, konkrét módszertani eszközök, lehetőségek bemutatása.

Az Országos KID Egyesület, a Szigetvári Kultúr – és Zöld Zóna Egyesület valamint az Új Perspektíva Regionális Egyesület tisztelettel meghívja Önt 2016.április 26-án (kedd) 10:00-14:30 óra között megrendezésre kerülő „ Jövőformáló“ pályaorientáció és a munka világa” című VIII. Munkaerő-piaci Műhely Konferenciájára, amelynek helye a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Aulája (7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.)

Program és további információk IDE kattintva elérhetők.

A Re-Cikli is helyet kapott a Magyar Vöröskereszt 135 éves konferenciáján

Ma rendezik a Magyar Vöröskereszt 135 éves tevékenységét bemutató rendezvénysorozat nyitókonferenciáját Százhalombattán. A rendezvényen nagy hangsúlyt kapnak a szervezet alternatív szociális törekvései is. Ilyen többek között a Somló Térségi (RED) projekt keretében létrejött devecseri Re-Cikli Műhely, melynek kialakításában a Revita Alapítvány jelenleg is fontos szakmai együttműködő partner.

A Re-Cikli Devecseri Műhelyét működtető társadalmi célú vállalkozás megalapozását célzó tevékenységről a konferencián Varjú Tamás kollégánk beszélt. Prezentációja itt megtekinthető.

Re-Cikli Műhelyátadó Devecserben!

Elkészült a devecseri Re-Cikli Műhely épülete. A műhely a város központjában, a Deák Ferenc utca 2. szám alatt kapott helyet. A kész műhely átadására 2015. december 16-án, 11 órakor kerül sor, ünnepélyes keretek között. A rendezvény programja innen letölthető.

A műhelyátadó után, a tervek szerint még decemberben megalakul az a társadalmi vállalkozás, amely a második Re-Cikli Műhelyt fogja működtetni Devecserben. A vállalkozás szociális szövetkezet formájában működik majd, üzleti tevékenységét pedig várhatóan 2016 januárjában kezdi el.

A társadalmi vállalkozás létrehozását és jövőbeni működését a Magyar Vöröskereszt által finanszírozott RED projekt keretében folytatott szakmai tevékenység  alapozta meg, melyben a Revita Alapítvány működött közre. A projektről további információkat itt talál.

A rendezvény fényképes beszámolóját itt éri el.

Gyakorlati képzéssel folytatódik a devecseri Re-Cikli munkatársainak felkészítése

Az elméleti felkészítés után gyakorlati betanítással folytatódik a Magyar Vöröskereszt Somló Térségi Programjának keretében, a baktalórántházi Re-Cikli Műhely mintájára létrejövő társadalmi vállalkozás megalapozása. A szakmai felkészítés mától egészen december 4-ig tartó szakaszában a devecseri műhely leendő munkatársai a kerékpárszereléssel kapcsolatos tudásukat mélyítik el, fejlesztik tovább.